A keresztség által az ember Isten gyermekévé és az Egyház tagjává lesz, valamint a keresztség eltörli a bűnöket. A keresztségben nevet és védőszentet kap a megkeresztelt. Más szentségek csak a keresztség után vehetők fel. A felnőttek, általános iskolások, valamint a kisebb gyermekek keresztelése az alábbiak szerint történik:

6 év alatti gyermek keresztelése

Az ügyintézés menete

A keresztelést legalább a szülők egyikének kell kérnie, lehetőleg a lakóhely szerinti plébánián, de megfelelő okból kérhetik más plébánián is. Nagyszülő nem intézheti a keresztelést, hiszen a szülők tesznek ígéretet a gyermek katolikus nevelésére. Kérjük, hogy az egyik szülő irodai ügyelet idején fáradjon be a plébánia hivatalba időpont egyeztetés és az adatok felvétele céljából! Az adatok elküldhetők a lenti űrlap kitöltésével is a gyorsabb ügyintézés érdekében. Előzetes telefonos megbeszélés alapján az irodai ügyelet idején kívül is rendelkezésre állhatunk.

A keresztelés időpontja

Templomunkban egyszerre max. két család gyermekeit kereszteljük, hogy a szertartás családias legyen. Vasárnap a 8 órai, valamint a fél 10-kor kezdődő szentmisék után szoktuk a keresztelőket tartani, de megfelelő indok esetén – megbeszélés szerint – más időpontban is van lehetőség a keresztelésre.

Keresztelési felkészítő

A keresztelés előtt oktatáson kell részt venni. Plébániánkon ez egy kb. félórás alkalom általában valamelyik szerda este. Áttekintjük a keresztelés jelentését, a szertartás menetét, valamint a szülőknek és a keresztszülőknek a szertartásban vállalt kötelezettségeit. 3 év feletti gyereknél a gyermek jelenléte is szükséges, ilyenkor az adott családdal külön alkalmat egyeztetünk.

A keresztelő előtt a keresztelőnek be kell szerezni keresztelési gyertyát és kisinget.

A keresztelés feltétele

A kereszteléshez szükséges, hogy legalább az egyik szülő vállalja a gyermek katolikus nevelését. A gyermek megkeresztelésének nem feltétele, hogy a szülők egyházilag rendezett házasságban éljenek, illetve visszamenőleg egyházközségi hozzájárulást (egyházi adót) fizessenek. Bár a jó példa a gyermek keresztény nevelése érdekében mindig fontos.

A keresztszülő

Keresztszülő lehet az a tizenhatodik életévét betöltött személy, aki alkalmas, és szándékozik is ezt a tisztséget viselni; aki katolikus, megbérmált és az oltáriszentséget már magához vette, a hithez és a vállalandó tisztséghez méltó életet él; nem köti semmilyen törvényesen kinyilvánított kánoni büntetés (pl. Ha házas, egyházilag rendezett házasságban él.); nem apja vagy anyja a keresztelendőnek.

Aki a keresztszülőség feltételeinek nem felel meg, azt tanúként lehet bejegyezni az anyakönyvbe.

Ha a szülők egyike sem katolikus, de mégis a katolikus keresztelést kérik gyermekük számára, meg kell jelölniük olyan személyt, aki a gyermek katolikus nevelését vállalja, és a keresztszülőség feltételeinek megfelel, a gyermekkel azonos településen lakik, és segíteni fogja katolikus nevelését.

A kereszteléshez szükséges adatok

Gyermek

  • születésének helye (Budapest esetén kerület is)
  • születésének ideje
  • Családi neve
  • Utóneve (i)

Szülők

  • Apa
    • neve, vallása, foglalkozása
    • születési helye, ideje
  • Anya
    • neve, vallása
    • születési neve
    • születési helye, ideje
  • Szülők egyházi esküvőjének helye, ideje
  • Ha csak polgári kötés volt, helye (kerület is!), ideje
  • Ha a szülők csak közös háztartásban élnek, a gyermek anyakönyvi kivonatának fénymásolatát le kell ani.
  • Lakcím irányítószámmal
  • Telefonszám

Keresztszülők

  • Keresztapa
    • neve, vallása
    • lakcíme
  • Keresztanya
    • neve, vallása
    • lakcíme
  • Keresztszülők házastársak?   (igen / nem)

Általános iskolás gyermek keresztelése

A már iskolába járó gyermekeket az elsőáldozási készület keretében kereszteljük meg. Itt már elég a gyermek kérése, amennyiben ezt a szülő nem ellenzi. Az előkészület menete megtalálható az elsőáldozás fülnél. Az ilyen keresztelések esetében mindenképpen szükséges személyes egyeztetés!

Felnőtt keresztelés

A felnőtt jelentkezőket egy éves oktatás során a katekumenátus folyamatában készítjük elő a keresztelésre. Az Egyház a IV. században szabályozta ennek a folyamatnak a menetét, amelyben egy és három év közötti időszakot ír elő a készület idejeként. Ettől egyházüldözések idején szokás csak eltérni. A katekumen csoportunk minden évben szeptember végén indul, a keresztelés pedig Húsvét éjszakáján történik. Plébániánkon a katekumenekkel együtt készülnek, akik felnőttként szeretnének elsőáldozók lenni. Felnőttek keresztelése esetén egyazon szertartás keretében megtörténik a bérmálás és az Eukarisztia szentségének kiszolgáltatása is.

Katekumencsoportunkba az alábbi űrlap kitöltésével, valamint a plébánia irodájában személyesen lehet jelentkezni.

  • Név
  • Kor
  • Mobilszám
  • E-mail cím
  • A szentség, amire készülni szeretne: keresztség/elsőáldozás